Feladataink
Bemutatkozunk
Sajtószoba
Ügyfélszolgálat
Közérdekű Adatok
Üvegzseb
Hírlevél
Létrejött a Gazdasági Egyeztető Fórum: Rendszeresen konzultál a kormány a piaci szereplőkkel a gazdasági növekedés felgyorsítása érdekében
2008. 07. 25. péntek 14:04

A gazdaság szereplőivel folytatott többhetes egyeztetési folyamat tanulságainak ismeretében, a szakmai szövetségek és érdekképviseletek, valamint a kormányzati szervek közötti együttműködés és párbeszéd erősítése céljából a kormány 2008. július 25-i ülésén Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) létrehozásáról döntött. Az új szervezet tevékenységének középpontjában az ország versenyképességének javítása és a gazdasági növekedés felgyorsításának elősegítése áll.

A Gazdasági Egyeztető Fórum a kormány vállalkozói szférát közvetlenül érintő döntéseinek előkészítésében közreműködő konzultatív, véleményező, javaslattevő testület. Létrehozása nyomán a piaci szereplők érdemben és aktívan járulhatnak hozzá a folyamatok elemzéséhez. A gazdasági élet és a kormányzati oldal képviselői havonta, hathetente egyeztethetnek a vállalkozásokat közvetlenül érintő jogszabályokról, már az intézkedések előkészítő szakaszában.

Az új intézmény elnöke a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A kormány részéről tagjai a gazdaság működési feltételeinek javításában kiemelt szerepet játszó szakminiszterek: a pénzügyminiszter, a szociális és munkaügyi miniszter, az igazságügyi és rendészeti miniszter, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, a tudománypolitikai-kutatásfejlesztési tárca nélküli miniszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter által kijelölt állami vezetők. Állandó meghívottként részt vesz az üléseken a környezetvédelmi és vízügyi miniszter által kijelölt állami vezető.

A társelnöki funkciót a gazdasági szereplők által választott soros ügyvivő tölti be. A fórumban a gazdaság minden szektora szerephez jut: tagjai a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, az Agrárkamara képviselője, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a kisvállalkozói szövetségek (KÉSZ) két képviselője, a Befektetői Tanács képviselője és a Magyarországon működő külföldi vegyeskamarák képviselője.

A Gazdasági Egyeztető Fórum véleményt nyilvánít a vállalkozásokat közvetlenül érintő jogszabályok, kormányzati intézkedések tervezeteiről; jogszabályok alkotását, jogszabályok módosításait és egyéb kormányzati intézkedéseket kezdeményez; intézkedéseket határoz el és vitat meg az adminisztráció csökkentése, a szabályozási és működési környezet javítása érdekében; részt vesz a jogszabályok és egyéb döntések hatásainak feltárásában; az érintett minisztereknél előzetes vagy utólagos hatásvizsgálat elvégzését kezdeményezi. Az új szervezet tevékenységéről évente jelentést készít, amelyet nyilvánosságra hoz.

A kormány a Fórum létrehozásával egyidejűleg kezdeményezi a Vállalkozásfejlesztési Tanács és a Versenyképességi Tanács megszűntetését. A GEF tevékenysége az Országos Érdekegyeztető Tanács feladat- és hatáskörét nem érinti, az ülések állandó meghívottja az OÉT munkavállalói oldalának képviselője.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az elmúlt hónapokban egyeztetéseket folytatott a munkaadói szervezetek, a nemzetközi kamarák, a kis- és középvállalkozói szövetségek és a magyarországi nagybefektetők képviselőivel a gazdasági növekedés felgyorsítását elősegítő nemzeti közös nevező megtalálása érdekében. E megbeszélések nyomán jön létre a kormányzat és a piaci szereplők párbeszédének állandó színtereként a Gazdasági Egyeztető Fórum, amely első ülését várhatóan augusztus végén tartja.

Nyomtatás
betűméret: Betűméret csökkentéseBetűméret növelése
2008. 07. 03. csütörtök 11:30

Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára tette le a győri nagytérség regionális hulladékkezelő központjának alapkövét 2008. július 3-án, Győr-Sashegyen. A 9,5 milliárd forintos beruházás 6,5 milliárd forintnyi, Környezet és Energia Operatív Programból (KEOP) származó uniós pályázati forrás felhasználásával valósulhat meg. A közelmúltban átadott szennyvíztisztító telep folytatásának is tekinthető térségi környezetvédelmi fejlesztés eredményeként 112 település kapcsolódhat be a szelektív hulladékgyűjtésbe.


2008. 07. 07. hétfő 15:02

Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, Göncz Kinga, külügyminiszter és Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára előadásaival kezdődött meg a Külpiaci Értekezlet eseménysorozata 2008. július 7.-én, Budapesten. A gazdasági tárca államtitkára a külképviseleteken gazdaságdiplomáciai feladatokat ellátó szakdiplomaták számára hagyományosan megrendezett Értekezlet nyitóelőadásában kifejtette: a magyar gazdaságpolitika elsőszámú célja az Európai Unió átlagát két százalékkal meghaladó gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése a pénzügyi stabilitás fenntartása mellett.


2008. 07. 09. szerda 11:41

A GDP 2004-2006 között mintegy 3035 milliárd forinttal nőtt, amelyből a közel 10 ezer uniós gazdaságfejlesztési pályázat hatására bekövetkezett emelkedés 290 milliárd forint, az összes növekmény 9,5%-a. A 2015-ig meghirdetett Gazdaságfejlesztési Operatív Program is hasonlóan népszerű: eddig 4600 pályázó mintegy 236 milliárd forint támogatást igényelt. A két program eredményeit Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára és Kocsis Magdolna, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságának vezetője értékelte.


2008. 07. 09. szerda 14:29

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) elkészíttette és nyilvánosságra hozza a magyar logisztikai stratégia (MLS) környezeti értékelését.


2008. 07. 10. csütörtök 12:20

2008. július 10-én Budapesten szignálta a spanyol tulajdonú autóalkatrész-gyártó F Segura támogatási szerződését Garamhegyi Ábel NFGM szakállamtitkár, külpiaci kormánybiztos és Francisco Segura, az F Segura tulajdonosa. A 20 millió eurós összköltségű beruházás 100.000 négyzetméteren, Szolnokon valósul meg. A 12.000 négyzetméteres üzem 2009 januárjában kezdi meg a termelést, a vállalat 2010 végére 150 új munkahelyet teremt.


2008. 07. 22. kedd 13:10

Debrecenben építi fel új, biotechnológiai úton előállított gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemét 15 Mrd forintos beruházással a Richter Gedeon Nyrt. – jelentette be Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója 2008. július 22-én, Budapesten.


2008. 07. 22. kedd 13:29

Magyar Turizmus Napra került sor „A víz és a fenntartható fejlődés” vezérgondolata köré szerveződő zaragozai szakvilágkiállítás magyar pavilonjában 2008. július 19-20-án. A Magyar Turizmus Zrt. munkatársai a hétvégén közönségcsalogató eseményekkel és egy, kifejezetten erre az alkalomra készült kiadvánnyal népszerűsítették a hazai tájakat, a gyógy- és wellnessturizmus kedvelt magyarországi célpontjait. Az öt hete zajló kiállítás magyar pavilonját már több mint 250 ezer látogató kereste fel, a szeptember 14-i zárásig jó esély van arra, hogy számuk, a kezdeti várakozásokat jelentősen meghaladva, elérje akár a félmilliót is.