Magyarország először 2005-ben jelezte hivatalosan az Európai Bizottságnak, hogy
helyszínt kíván adni az EIT irányító testületének. A 2008. február 25-i Versenyképességi
Tanács ülésén hazánk újból megerősítette elkötelezettségét. A magyar pályázatot
2008. május 29-én ismertette Brüsszelben Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és
gazdasági miniszter, amely alapján a magyar kandidálás szakmai előkészítettségét
és megalapozottságát a tagállamok egyértelműen a legjobbnak tartották. A magyar
pályázat mellett szólt a magyar szürkeállomány tudományos teljesítményének elismerése,
a főváros kiterjedt, széles campus hálózata, a centrális geo-politikai elhelyezkedése
és könnyű megközelíthetősége is.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet lesz a jövő közös Európájának szellemi
innovációs központja. Itt fogják megtervezni az európai kutatásfejlesztést, innen
fogják finanszírozni, és innen fogják kiválasztani, hogy Európában hol legyenek
azok a központok, ahol a konkrét kutatásokat végzik.
A működését várhatóan 2009-ben megkezdő intézet az Infopark egyik új épületében
kap helyet. A Magyar Kormány ígéretet tett arra, hogy a központnak otthont adó
épület bérleti díját húsz éven keresztül, az intézményben dolgozók közül húsz
munkatársnak a bérét pedig öt éven keresztül átvállalja.
Az EIT működésének finanszírozását a közösségi költségvetés 2013-ig 308,7 millió
euróval és magánforrások bevonásával biztosítja. Bár a székhely viszonylag kisméretű
uniós intézmény lesz, az ún. tudás- és innovációs társulások (KIC-ek) munkáján keresztül átfogja a teljes
európai innovációs tevékenységet. A szakmai munkát végző KIC-ekből 2013-ig valószínűleg
három működik majd: a klímaváltozás, az energia és várhatóan az infokommunikáció
területén.