A járműiparnak nemcsak, mint a pénzügyi válság által leginkább sújtott területként,
hanem mint a magyar nemzetgazdaság jövőjének hordozójaként is prioritást kell
élveznie. Ezért irányozta elő a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
a járműipar szerkezeti átalakításának elősegítését a szektorra vonatkozó tőkevonzó
és megtartó program útjára indításával. Az akcióterv célja, hogy a járműiparnak
a válság utáni időszakban stabil, magas szintű szerepe legyen a magyar gazdaságban.
A Közúti Járműipari Akcióterv központi célja, hogy Magyarországon a 2009-2011
közötti időszakban – intenzív külföldi működőtőke befektetés és növekvő hazai
beszállítói tevékenység mellett – a versenytársnak tekinthető közép-európai országokat
jellemző dinamizmusnál kedvezőbben alakuljon a járműipari kibocsátás és hozzáadott
érték, a minőségi K+F tevékenység, valamint a foglalkoztatás.

Az ülésen a munkacsoport társelnökének, Lepsényi Istvánnak a vezetésével az iparági
oldal képviselői beszámoltak a magyar járműgyártó és beszállítói iparban a krízis
okozta nehézségekről. A megbeszélésen a gazdasági oldal képviselői üdvözölték
az eddigi intézkedéseket, de több területen így a munkahelymegtartásra, a finanszírozásra,
a pályázati feltételekre és a szakképzés szabályozására további könnyítéseket
tartanak indokoltnak.
Magyarország ideális terület a járműipari befektetők számára – mondta Lepsényi
István, a Knorr-Bremse vezérigazgatója. A járműipari szakma képviselői üdvözölték,
hogy a kormány elsőként foglalkozott az ágazattal. Lepsényi István a sajtótájékoztatón
hangsúlyozta, hogy az eddigi munkahelymegtartó programok és K+F pályázatok segítik
a talpon maradást. A járműgyártás kifejezetten tudásintenzív iparág, ahol szükség
van a jól képzett munkaerő meglétére, megőrzésére. A K+F pályázatok, így többek
között a magasan képzett munkaerő alkalmazásának támogatására vonatkozó pályázat
különösen fontos a hazai járműipar számára.

A kelet-közép-európai térségben egyre nagyobb autógyártó centrum van kialakulóban,
hiszen Csehország, Lengyelország és Szlovákia és hazánk is egyre hangsúlyosabb
szereppel bír az európai járműgyártásban. Magyarország, Németország és Csehország
után a harmadik a járműipar GDP-hez hozzáadott értéke tekintetében Európában.